Teszt: Volvo S70 1998 - Tégla reloaded
- Boncz Dániel
|
Itthon a rendszerváltással együtt leváltották a téglákat is. De jó lett volna ezt hallani! De tapasztalatból tudjuk, hogy téglák voltak, vannak és lesznek is - SAJNOS. A Volvonál is... - HÁL' ISTENNEK !!! |
|
Előélet
Sokan megijedtek, amikor 1991-ben bemutatkozott a 850-es sorozat addig szokatlanul, keresztben elhelyezett motorral és elsőkerék-hajtással. A Volvonál talán ebben a pillanatban érkezett el a rendszerváltás ideje. A téglát (200/700/900) a gyár mérnökei és formatervezői száműzni akarták, de a nép (a vásárló) ezt nem hagyta! A Volvo téglája elpusztíthatatlan, hiszen a mai napig nagy sikernek örvend, sőt a régebbi darabokra bátran ráragaszthatjuk a „kultikus” jelzőt is. A 850-es sorozat végül bevált (még a 200/700-ast 1993-ig követelő amerikai piacon is), de a fokozatosan rövidülő modellciklusok miatt lassan váltani kellett. A kilencvenes évek elején látott napvilágot az ECC tanulmánymodell, amiről azóta tudjuk, hogy az új évezred svéd autógyártásának meghatározó formája lett. 1997-ben érkezett az S70/V70/C70 sorozat, ami inkább nevezhető modellfrissítésnek, mint modellváltásnak. Inkább ezzel készítették fel a vevőket a nagy váltásra.
A kék S70 Tesztünk alanya egy 1998-as S70, a legkisebb szívó kétliteres motorral. Ez a saját autóm.
Eredetileg 850-est vagy 940-est szerettem volna, de a hírhedt magyar használtautópiac éppen akkor ezt nem tette lehetővé. A bemutatása óta kísértem figyelemmel a 70-es sorozatot. Fontos momentum volt életemben az Angyal c. film megtekintése, hiszen ebben a főhős (Val Kilmer) egy vadonatúj C70 volánját tekergette.
Közel tíz évvel az első benyomás után végre megvehettem saját 70-esemet, amit azóta sem bántam meg.
Kasztni, forma A tégla fogalmát már kiveséztem. A 850-hez képest szembetűnőek a lekerekítések a sarkokon, a motorháztető elején, a lökhárítóknál, a lámpáknál. Valamint az összes műanyag elem a karosszéria fényezését kapta. Kb. ennyi a változtatás, főleg egy laikus számára. Sokak szerint ez a utolsó igazán svéd Volvo.
A hátsó lökhárító és a sárfogó guminak nevezett kemény műanyag kissé alacsonyra került, ez a járdáról való leálláskor okoz némi akusztikai mellékhatást. A lökhárítósarkok sérülékenyek, de nem vagyok híve az utólag ragasztható védőcsíkoknak. A rozsdát hírből sem ismeri.
Belső tér, helykínálat Már ismétlésnek hat, de itt is a kerekítés dominál. Minden kapcsoló kézre áll, a rádió is könnyen kezelhető. A magam 188 centijével simán be tudom állítani a vezetőülést, gyorsan megtalálom a megfelelő üléspozíciót. A lábamnak is van elég helye, egy több száz km-es út sem fárasztó. A hátsó traktusban is bőven kényelmes, magam mögött simán elférnék... A hátsó kartámaszból kihajtható gyerekülés mellé simán elfér egy-egy normál is.
A csomagtartó jól pakolható, bár a belógó kerékdobok, illetve a hátsó ülések mögötti szűk átjáró néha megnehezíti a cuccolást. Ezért (is) vettem tetősíneket. A 60:40 arányban lehajtható ülések sajnos nem helyezhetők vízszintbe, de az anyósülés egy könnyed mozdulattal teljesen előre dönthető, így hosszabb (és elég lapos) dolgok is jól szállíthatók. Sok apró rakodóhely van, a dupla italtartó az első kartámaszból húzható ki. Negatívumként a műanyagok korai elfáradását említeném meg. Mivel lelkes amatőrként az apró javításokat, cseréket magam végzem, tapasztalatból tudom, hogy a beltérben található műanyagok könnyen törnek. Ezek már elég bosszúságot okoztak, bár sietve leszögezem: a kezem nem sebészi finomságú. Tudom, hogy az autó már elmúlt 10 éves, de azért ez zavar egy kicsit. A kesztyűtartó felől (főleg hideg idő esetén) hallható nyikorgás is a korának köszönhető.
Motor, erőátvitel Soros, öthengeres, tízszelepes a blokk, a rendelkezésre álló 126 tagú ménes sajnos nem elegendő a majd’ másfél tonnás kasztni dinamikus mozgatásához. Igen, hiányzik még némi erő. De ha kell, azért megindul ám... A motor alapjául szolgáló 2.4-es erőforrás 1991-től –apró változtatásokkal, modernizálva- a mai napig megtalálható a Volvo kínálatában. Az automata váltó jól végzi a dolgát, nincs felesleges váltogatás, bár az első fokozatból történő felkapcsolás némi rántást eredményez. Ez sajnos gyárilag így van, meg kell szokni (és remélem nem váltócsere lesz :) ). Az öthengeresek hangja leírhatatlanul szép, ehhez nagyban hozzájárul az a tény, hogy a rendszerből gyárilag száműzték a hátsó dobot.
A futóműve bátran felveszi a harcot az ország legendás útjaival, elég közvetlen visszajelzést ad a vezetőnek az aszfalt hibáiról. Rugózása nagyvonalú, igazi luxusautós. Nagy sebességgel kanyarodva a „páncélszekrény” bedől , az orrát diszkréten kitolja, de ez nem a „kilinccsel előre” világa. Sportautózásra ott van bármelyik R verzió. Amúgy egy utólag beépíthető toronymerevítő sokat javít rajta.
Fogyasztás, költségek Talán itt bosszulja meg magát a nagy súlyhoz társuló kevés erő. Városi használat során 12l felett mértem és mérek is rendszeresen; autópályán, tempomattal 120-140km/órás sebességnél beéri 8-8,5 literrel. Autóúton ez kevesebb. A fedélzeti számítógép jelen pillanatban 11,9l-es átlagfogyasztást mutat, főleg városban megyek vele.
A fenntartása nem jelent nagy gondot, főleg most, hogy a kedves állam duplán bünteti a 170 lóerőnél nagyobb teljesítményű S70-eseket. A gyári alkatrészek ára leszálló ágban, a jó minőségű utángyártott is ajánlott. A Volvo által globálisan kínált kedvezmények (pl. Classic akció) is arra ösztönzik a tulajdonost, hogy jó helyről, jó alkatrész kerüljön szeretett autójába. A sorozatnak kevés szériahibája volt (hűtő érzékenysége a nem megfelelő folyadékra, ABS computer meghülyülése, a vezetőoldali ablakemelő kapcsolócsoport hibásodása), ami annak is köszönhető, hogy a 850/S70 egy rendkívül kiforrott konstrukcióvá vált a ciklus végére.
Ár/érték arány A legnagyobb használtautós portálon nagyjából 30db S70-est hirdetnek, 649.000 – 1.800.000ft-os vételár tartományban. Sima 2.0-ás ebből 8db. Egynél vállalták a korhoz illő 200ezer km feletti futásteljesítményt, a többi érdekes módon mind a 120-170.000 km-es tartományban mozog. Csodák persze vannak...meg végig vezetett szervízkönyvek... és megrögzött Grimm rajongók is... Technikai adatok Hosszúság 4722 mm MOTOR: Vízhűtésű, négyütemű, soros Otto-motor, elől, keresztben |









